Sharp EL-122
Rövid története
A japán piacon 1972-ben debütáló első, mindenki számára megfizethető zsebszámológép, a Casio Mini felhívta a konkurencia figyelmét a hasonló, a normál nyolcjegyű, lebegőpontos számábrázolású számológépeknél jóval egyszerűbb felépítésű és kisebb tudású gépek létjogosultságára. A Sharp fél évvel ezután, 1973. márciusában jelent meg az EL-120-assal, mely 12 jegy pontosságú volt, de kijelzőjén egyszerre csak három számjegyet volt képes megjeleníteni. A sikerek láttán, 1974-ben megjelent az utód, a korábbival azonos, fekvő elrendezésű EL-121-es és a normál, álló formátumú EL-122-es. Tudásában mindössze annyi különbség volt, hogy az EL-122-es rendelkezett a téves bevitelt törlő CE funkcióval; egyéb tekintetben mindkét gép 12 jegy pontossággal, lebegő tizedesponttal számolt, de kijelzőjén vagy az első, vagy az utolsó 6 jegy volt egyszerre látható: a beazonosítást segítette, hogy az első hat számjegy kijelzése esetén a kijelző alatti LED világított. Az egyszerű, hatdigites számológépek által elért alacsony árak kihatással voltak a többi változatra is, így lassan minden gyártó áttért a nyolcjegyes számológépek gyártására, így a Sharp sem jelentetett meg több hatdigites modellt.
| Gyártó: | Sharp Corporation (Japán) |
| Gyártási év: | 1974 |
| Méret: | 8,8×14,2×3,9 cm |
| Tömeg üzemkészen: | n.a. |
| Jelleg: | alapműveletes |
| Kapacitás: | 12 számjegy (bevitel) 2×6 számjegy (kijelzés) 12 számjegy (belső pontosság) |
| Működési mód: | algebrai |
| CPU: | NEC uPD227C |
| Regiszterek: | 2 általános (művelet-tárolással) 1 konstans (művelet-tárolással) |
| Jellemzők: | Flebegőpontos számkijelzés |
| Kijelző: | 6 digites VFD (Futaba 6-CT-04) |
| Tápellátás: | 3×AA elem vagy adapter |
Hasonlók a gyűjteményben








