Virtuális számológép-múzeum
Menü
C/CE
Számológépek
Logarlécek
Egyéb
Gyártók
Keresés
Switch to English
Vissza az albumba

Produx M

A Produx számológépek
Otto Meuter 1892-ben született Berlinben, kereskedelmi iskolát végzett, majd a háborúban mint haditudósító vett részt. A tizes években megszerkesztett egy összeadó szerkezetet, melyet 1918-ban szabadalmaztatott. Ezt a szabadalmat vásárolta meg Karl Kübler 1920-ban az újonnan indítandó Addiator nevű cége számára, így nem meglepő, hogy az Otto Meuter által gyártott Produx kéziszámológépek mennyire hasonlítanak az Addiator egyes típusaira.

Otto Meuter a huszas évek közepétől gyárotta a Correntator nevű összeadógépét, mely egy lamella-szerű lemez fel-, illetve lehajtásával volt képes a kivonás és az összeadás elvégzésére. 1928-tól voltak gyártásban a Produx márkanevű, egyszerű felépítésű fogasléces összeadók különböző méretű és működési elvű változatai, de Multator néven szorzógépeket is készítettek. Az összeadókat a hatvanas évek végéig, a szorzógépeket viszont az elektronikus zsebszámológépek széleskörű elterjedéséig, 1973-ig gyártották.

A "standard" típus, egyben a legkisebb Produx modell egy zsebben hordható, igen egyszerű felépítésű, bádogból és alumíniumból, illetve acéllemezből készült nyolcjegyes összeadó volt: az eredményjelző alatti részen összeadni, a felette lévő részen pedig kivonni lehetett. Az egyes fogaslécek a szerkezet keretéből alulra csúsztak ki, így a gép nullázása igen egyszerűen, sík felületre való rányomással volt elvégezhető. Az Addiator gépeihez hasonlóan, a Produx összeadók is az adott ország pénznemének megfelelő osztású fogaslécekkel készültek, a magyarországi készülékek nyilván teljesen decimális szerkezetek voltak. Ezt az alaptípust több más társaság is forgalmazta saját márkaneve alatt, például a nálunk is feltűnt Franz Zimmer-féle "EFZET" valójában Otto Meuter gyártmánya. Lásd itt.

A Produx sorozat M jelzésű, közepes méretű modellje már 9 számjegyes kapacitással rendelkezett, és a szokványosnak mondható, felfelé húzható törlőkerettel készült.

A legnagyobb kapacitású modell a Produx Record volt, 10 számjegyes kapacitással, egyéb tekintetben azonos volt az M modellel.

Használata
Műveletválasztás:: A középen elhelyezett eredményjelző leolvasónyílásai feletti részen lehet kivonni, az alatta lévő részen pedig összeadni..

Összeadás, ill. kivonás: A pálcát a számjegy melletti lyukba helyezzük és ha a lyuk körül a fogasléc színe piros, az eredményjelző felé húzzuk, majd a vájat végén hurkot vetve a mellette balra lévő fogaslécen egy osztásnyit ellenirányba tolunk. A későbbi gépek kialakítása olyan, hogy a vájatok vége íves, így könnyítve meg a pálca helyes továbbvezetését. Ha a fogasléc a lyuk körül nem piros, a gép felső, ill. alsó széle felé húzzuk a pálcát, mégpedig addig, amíg a vájat engedi.

Ha nyilak jelennek meg: Ha bármelyik helyiértéken egy lefelé, vagy felfelé mutató nyíl jelenik meg, az adott fogaslécet teljesen le, ill. fel kell tolnunk, figyelve a már leírt hurokvetésre (többszörös tizesátvitelnél, pl. 99+1=100 esetén első körben egy felfelé nyíl és egy 0 jelenik meg. A teljesen felhúzott nyíl helyett fog megjelenni a 0-ás jegy, és a következő helyiértéken az 1-es.

Törlés: Törléshez a felső törlőfogantyút húzzuk felfelé, amíg minden számjegy 0 nem lesz.

Gyártó:Otto Meuter Rechenmaschinenfabrik (Németország)
OEM:https://andywatchuk.me/ (ismeretlen)
OEM típus:n.a.
Gyártási év:1928-60
Méret:9×16×0,5 cm
Tömeg üzemkészen:n.a.
Kapacitás:8 számjegy (beállítóműben)
9 számjegy (eredményműben)
Beállítás:közvetlen beállítású
Törlés:törlőkarral
Működési mód:fogasléces, kéziszámológép

Az M egyik változata

Az M másik változata

Produx M sárga színű változata
Hasonlók a gyűjteményben
Danuvia
Danaddo
1949
Otto Meuter
Produx ST
1928-60
Addiator
Duplex
1930-1950 k
Design & HTML: Modulit Bt.
(C) www.arithmomuseum.com 2004-2016.